1 Sámuel 20

1 Sámuel 20

Dávid istenfélelme: Mit tettem? ↔ Saul vádlása: Mit tettél?

1. Remény?
• "Nem fogsz meghalni" – remény vagy hit?
• Mi a különbség a hit és a remény között?
• Remélünk valamit vagy hitünk van rá?

2. Hit?
• Jónatán és Dávid egy jelet beszél meg. Természetfölötti ↔ Gedeon: Saul viselkedése → Dávid sorsa
• Újhold-ünneplés (Rós CHódes, 4M28:11-15)
• Tud ebben Isten vezetni? Ők hittek benne.
• Nem első eset: lásd Jónatán és a fizikusok előörse esetét (1Sám14).

3. Szeretet?
• „Az Örökkévaló Izráel Istene...” – esküformula; bevezető doxológia (szenteltessék meg a te neved); „Így tegyen az Örökkévaló” – átok(!)
• ábrahámi szövetség ↔ mózesi szövetség
• Ez az Örökkévaló szövetsége, nem egyszerűen Dávidé és Jónatáné!
• Vannak Isten nélküli szövetségek, de ez nem olyan, ez hármas kötél.
• Szövetség → cselekedj szeretetet. Ha már Isten benne van a szövetségben, akkor Ő szeretetet cselekszik. Nekünk is így kell tenni.

4. Mit hoz a jövő?
• Jónatán árulásra készül azzal, hogy apja, Saul tervét elmondja Dávidnak, a haverjának?
• Kivel van szövetségben? Apjával vagy Dáviddal? Mikál szerette Dávidot és meg akarta tartani az életét, szemben Saullal (még hazudott is érte). Jónatán a trónörökös!
Mt19:29: „Mindenki, aki az én nevemért házakat, testvéreket, apát, anyát, gyermekeket vagy szántóföldeket elhagyott, ezeknek sokszorosát fogja kapni, és örökrészül kap örök életet.”
• LEGYEN (felszólító befejezetlen alak) veled az Örökkévaló amint apámmal VOLT (befejezett alak).
• Jónatán tudja, hogy Isten eltávozott Saultól (mégis lojális hozzá a végsőkig, együtt is halnak meg; de Dávidot nem árulja el).
• Jónatán tudja, hogy Dávid ellenségei elvesznek.
• Megprófétálja, hogy ő maga is meg fog halni („házamtól”)?
• „Ne irtsd ki” ↔ „mikor kiirtja az Örökkévaló”

5. Szeretet!
• A szeretet szava itt: CHeszed (חֶסֶד) = a cselekedetekben megnyilvánuló szeretet, a szeretet tettei.
• Dávid megesküszik – és majd meg is tartja Mefibósettel.
• Az Új Szövetség (Jer31:31-34) mennyire érvényes a leszármazottainkra?
Lk8:21b: „Az én anyám és testvéreim ezek, akik Isten igéjét hallják és megteszik.”
• Saul testileg gondolkozik (és emberileg igaza is van), de Dávid és Jónatán szellemileg, a szövetségben gondolkodik.
• Saul megpróbálja ölni Jónatánt, ugyanúgy, mint Dávidot. Sorsközösség.
• Mi vállaljuk a sorsközösséget Jézussal?
Mt26:33: „Ha mindannyian megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom.”
• Valóban?
2Móz32:32: „Azért most bocsásd meg vétküket - ha pedig nem, törölj ki engem, kérlek, könyvedből, amelyet írtál.”
Róm9:3: „Esdeklek, hogy bárcsak volnék átok alatt, a Krisztustól elszakítva azokért a testvéreimért, akik hús szerint rokonaim.”

1 Sámuel 20

¹És elszökött Dávid Nájótból, Rámában; elment és szólt Jónátán előtt: Mit cselekedtem, mi a bűnöm és mi a vétkem atyád előtt, hogy életemre tör? ²Mondta neki: Távol legyen, nem fogsz meghalni! Íme, nem tesz atyám sem nagy dolgot, sem kicsi dolgot, hogy ne nyilvánítaná előttem; miért rejtené tehát atyám el ezt a dolgot tőlem? Nincs úgy! ³S újra esküdött Dávid és mondta: Jól tudja atyád, hogy kegyet találtam szemeidben, mondta tehát, ne tudja ezt Jónátán, nehogy megszomorodjék; azonban ahogy él az Örökkévaló és lelked életére, bizony, csak egy lépésnyi van köztem és a halál közt. ⁴Erre szólt Jónátán Dávidhoz: Mit kíván a lelked? Megteszem neked. ⁵Szólt Dávid Jónátánhoz: Íme, újhold van holnap, én pedig ülni szoktam a királynál, hogy egyem; bocsáss hát el engem és elrejtőzöm a mezőn a harmadik estig. ⁶Ha majd fölemlít engem atyád, akkor mondjad: elkérezkedett tőlem Dávid, hogy futhasson Bét-Léchembe, az ő városába, mert évi áldozatja van ott az egész családnak. ⁷Ha így szól: jó – béke van szolgáddal; de ha haragjára lesz, tudd meg, hogy elhatározva van részéről a veszedelem. ⁸És cselekedjél szeretetet szolgáddal, mert az Örökkévaló szövetségébe engedted jutni magaddal szolgádat; de ha bűn van rajtam, ölj meg te atyádhoz pedig minek is vinnél. ⁹Mondta Jónátán; Távol legyen tőled! Bizony ha megtudom, hogy atyám részéről el van határozva, a veszedelem, hogy rád jöjjön, nem adnám én azt tudtodra? ¹⁰És szolt Dávid Jónátánhoz: Ki adja majd tudtomra, ha talán atyád valami keményet felel neked? ¹¹Szólt Jónátán Dávidhoz: Gyere, menjünk ki a mezőre. És kimentek mind a ketten a mezőre.
¹²Ekkor szólt Jónátán Dávidhoz: Az Örökkévaló, Izrael Istene – midőn kifürkészem atyámat ilyenkor holnap vagy harmadnapra és íme, jól áll Dávid dolga, vajon akkor nem küldenék hozzád, hogy nyilvánítsam előtted? ¹³Így tegyen az Örökkévaló Jónátánnal s így folytassa, ha jónak tetszik atyámnak rád hozni a veszedelmet, akkor nyilvánítom előtted és elbocsátlak, hogy menj békével; és legyen veled az Örökkévaló, amint atyámmal volt. ¹⁴S nemde, ha még élek, nem fogsz-e cselekedni velem az Örökkévaló szeretetével, hogy meg ne haljak? ¹⁵S ne irtsd ki szeretetedet házamtól sohasem, akkor sem, mikor kiirtja az Örökkévaló Dávid ellenségeit, kit-kit a föld színéről - ¹⁶így szövetséget kötött Jónátán Dávid házával és keresse az Örökkévaló Dávid ellenségeinek kezéből!
¹⁷Tovább is megeskette Jónátán Dávidot, mert szerette őt, mert lelke szeretetével szerette. ¹⁸Erre mondta neki Jónátán: Holnap újhold van; hiányozni fogsz, mert üres lesz az ülőhelyed. ¹⁹Harmadnapon pedig menj le hamar, míg eljutsz azon helyre, ahol elrejtőztél az esemény napján, és maradj az Ézel köve mellett. ²⁰Én pedig – a három nyilat majd ellövöm, célba lőve magamnak. ²¹És íme elküldöm majd a legényt: menj, találd meg a nyilakat; ha azt fogom mondani a legénynek: íme a nyilak innen vannak tőled – akkor vedd és jöjj, mert béke van veled és nincs baj – él az Örökkévaló! ²²Ha pedig azt mondom a fiúnak: íme, a nyilak onnan vannak tőled, akkor menj, mert elküldött téged az Örökkévaló. ²³Azon szóra nézve pedig, melyet szóltunk én meg te – íme az Örökkévaló van köztem és közted örökké. ²⁴Elrejtőzött tehát Dávid a mezőn.
Volt pedig újholdkor, leült a király az ebédhez, hogy egyék. ²⁵És leült a király az ülőhelyére, mint egyszer-másszor a fal melletti ülőhelyre; s fölkelt Jónátán és leült Abnér Sául oldalára; s üres maradt Dávid helye. ²⁶De nem szólt Sául semmit aznap, mert mondta: véletlen az, nem tiszta ő, bizony nem tiszta. ²⁷Volt pedig másnap, az újhold második napján, üres maradt Dávid helye; ekkor szólt Sául a fiához, Jonátánhoz: Miért nem jött Jísáj fia sem tegnap sem ma az ebédhez? ²⁸Felelt Jónátán Sáulnak: Elkérezkedett tőlem Dávid Bét-Léchembe. ²⁹Mondta ugyanis: bocsáss el, kérlek, mert családi áldozatunk van a városban, és ő parancsolta meg nekem, a testvérem; most hát, ha kegyet találtam szemeidben, hadd siessek el, kérlek, hogy lássam testvéreimet. Azért nem jött a király asztalához. ³⁰Erre föllobbant Sául haragja Jónátán ellen és mondta neki: Te romlott és fenyíteni való anyának a fia! Hiszen tudom, hogy te kedveled Jísáj fiát, szégyenedre és anyád szemérmének szégyenére! ³¹Mert mind azon időben, amíg Jísáj fia él a földön, nem fogsz megszilárdulni sem te, sem királyságod; most tehát küldj és hozasd őt hozzám, mert halál fia ő! ³²Felelt Jónátán atyjának, Sáulnak és szólt hozzá: Mért ölessék meg, mit követett el? ³³Ekkor Sául a dárdáját hajította feléje, hogy leüsse; így megtudta Jónátán, hogy el van határozva atyja részéről, hogy megöli Dávidot. ³⁴S fölkelt Jónátán az asztaltól föllobbant haraggal; és nem evett az újhold második napján kenyeret, mert megszomorodott Dávid miatt, mert megszégyenítette az atyja.
³⁵Volt pedig reggel, kiment Jónátán a mezőre Dávidhoz a meghatározott időre, és egy kisfiú vele. ³⁶És mondta legényének: Fuss, találd csak meg a nyilakat, melyeket ellövök. A fiú futott, ő pedig ellőtte a nyilat, túlhajítva rajta. ³⁷Mikor eljutott a legény a nyíl helyére, melyet ellőtt Jónátán, kiáltott Jónátán a legény után és mondta: Hiszen a nyíl túlnan van tőled! ³⁸És kiáltott Jónátán a legény után: Gyorsan siess, meg ne állj! És fölszedte Jónátán legénye a nyilakat és odament urához. ³⁹A legény pedig nem tudott semmit; csupán Jónátán meg Dávid tudták a dolgot. ⁴⁰Ekkor odaadta Jónátán a fegyvereit az ő legényének és mondta neki: Menj, vidd a városba.
⁴¹A legény elment, Dávid pedig fölkelt dél felől, levetette magát arcával a földre és leborult háromszor; megcsókolták egyik a másikát és sírtak egyik a másikával, mígnem Dávid nagyon sírt. ⁴²És mondta Jónátán Dávidnak: Menj békével! Amit esküdtünk mi ketten az Örökkévaló nevében, mondván: az Örökkévaló legyen köztem és közted, magzatom és magzatod közt mindörökké!